Kd
Rt fny csillan az ablakon. Az alkonyatnak tmaszkodva egyszer s mindenkorra el kne gondolkodnom, hogy van az, hogy minden e srtekhez tapad, hogy nem lebegnek fel lass, hullmz mozdulattal az eszmk, a vrpadok, kihlt tem az asztalon, a folyk, a piramisok. Krusban hallom: ht a gravitci! s ebben van is rci, de valami mlyebb titok lappanghat itt, msknt fogalmazom: valami slyosabb trvny van, mint egy kutya a fldbe elsva; se kaparja fl magt, m a fldmlyi kulimszbl az elhaltak flprlanak: emitt a test katoni, krmket nnn sarkukba vjva vonszoldnak a hull nap szippantotta vkumba, amott a szellem baki lkben grgdinnyeknt tartjk tudsukat, alkotsaiknak minden dest. Szrnyalnnak, de mint fonnyadt luftballon slyosodnak a nylks avarral bortott talajon. De ltok nhny meztelen szivet, taln mg van remny, de mr azt is ltom, a kd a szivek kr hrtyt kt, a talajszint fltt lebegnek msfl mteren: mozgsuk irnya kiszmthatatlan, hsszin lmpsok imbolygsa az est hg levesben. Ltom, a kdbl szervek szervezdnek: a td, a csontok, a belek, ezek is mind csak kd, ami megsrsdtt, a gerincoszlopok krl homly gomolyog, s nagykabt; az ujjakon, a gallr rsein t is kd szivrog el, elbb a talajon, majd a stny vezte fk gai kztt csak a lmpk fnynek adva nmi nyllst nagyon spadt, halovny itt a fny, mintha a pokolba szereltek volna fel trvilgtst.
|