Ha t�k�rbe n�zel - egyszer� eset -
t�k�rben l�tod t�k�rk�pedet;
ha mozdulsz, � is mozdul,
ha elm�lsz, � is elm�l. –
�m mindez a t�k�r eleje,
de tekints csak a foncsor f�ny�be,
n�zz csak az arcod mellett el,
- M�ya f�tyla lebben �gy fel –
a t�volban, messze, a t�k�r m�ly�n,
sz�z meg sz�z, torz, furcsa l�ny,
�llnak sorban egym�s m�g�tt,
el�tt�k a t�k�r, amit a t�k�r meg�rz�tt.
Mind te vagy! Mind n�ma pantomim alak,
ism�t �s ism�t ugyanaz a mozdulat,
amikor �s ahol a t�k�rben volt:
az egyik borotv�lkozott, a m�sik grimaszolt,
a harmadik egy t� t�kr�ben n�zte mag�t,
a negyedik, hogy piros v�zzel telik a k�d…
Azt�n ott van egy z�ll�tt alak:
h�ta m�g�tt h� hullt vagy vakolat,
a m�sik m�g�tt ny�ri lomb susogott,
s egy mosolyg�s fog cimp�j�ba harapott.
N�melyiknek a nyaka s a v�lla �v�ben
egy kecses n�i arc derengett fel �ppen…
S�ahogy suhansz az oszlopsor f�l�tt-alatt,
r�j�ssz, hogy mind egyre fiatalabb:
feln�ttkor… ifj�kor… gyermekkor…
�, mintha v�gtelenbe futna ez a n�ma sor…
de, m�gis, �me, felt�nik� a sor v�ge,
valahol ott, hol kezd�dik a t�k�r �je,
ott egy szilvak�k poronty s�rva r�gkap�l
– neve is lesz,�legyen, mondjuk: P�l –,
s egy k�nt�l megt�rt szem t�kr�ben n�zi mag�t:
… az �desany�d.