Lassan elfolynak...
Lassan elfolynak színei az ősznek, csak kicsit még szívemen elidőznek; citrin-sárgák, bordók, fakult okkerek hullnak s pöndörödnek a levelek; szín-folyók csobognak a tél tengerébe, feloldódni fehér oldószerébe... a hullt levelek, mint megannyi főtt csirkeláb – jöjj feleség, Te szeress legalább!
Mit ér a Filosz, mit ér a sok okos Tan? A rendőrkordon is csak áll magauntan, és megcsillan a bágyadt őszi napfény pajzsuk törhetetlen plexijén. Ó miért olyan reménytelen minden, s miért hagy minden oly hidegen? Vezényszóra mozdul a sok marionett-báb – jöjj feleség, Te szeress legalább!
Mindenki hazudik! Én, Te, a Pápa, az Isten (Ő avval, hogy fülembe súgja: létezem), de éljenek a csúnya lányok, éljen a Haza! Mindenkit megkérek, menjen most szépen haza! Otthon aztán mindenki magáért jótálljon; hatalmas falloszával otthon demonstráljon, és álmodjon szépeket; álmodni lehet legalább – jöjj feleség, Te szeress legalább!
|