Az utolsó világ
avagy
Pubius Ovidius Naso utolsó levele Rómába, Augustus császár kezébe
Caesárom! Íme, utolsó levelem most olvashatod; nyli papyrusra írtam, midőn ellobbant az éjfél, s lesöpörtem lehullt kék-lángszirmait, a gyorsan futót, s egy csonk-ceruzával, mert a golyóstollamat elhagyta a tinta. Hallom: sercen a gyertya lángja, mert áram nincs, csak ha az ősz, a jó-öreg Kosevoj Oleg bepöccinti az aggregátort, a bütykös tengelyűt, sűrű, szaftos, ruszki káromkodások közepette, a bódénk mögött, hol a legeslegsűrűbb a csalán. Ilyenkor olaj s verejték elegye gyűl a szakállán össze s lecsöppen a roncstelep rozsdás talajára. Mert tudd, Caesárom, ennek vagyunk őrei mi ketten, vagy két éve, vagy száz, ki számolja a szárnyas időt! Amúgy, nem csinálunk semmit: délig döglünk, aztán körbejárjuk a telepet egyszer; embert, e helyt nem láttunk hónapok óta. Lehet, hogy nincsenek is már? A partra se járunk le; ide szaglik a rothadás, s a megfeneklett tankhajók; bűze az olajnak, ami az én edzett orromat is próbára teszi olykor, ami nem semmi, mert Oleg még mindig pedáns: mielőtt lefekszik karszéke karjára leteríti nehézbűzű, csatornaszagú vattakabátját, aztán ülőkéjére hajtogatja szép rétegesen számtalan trikóját, mezét, horgolt s kötött pulóverét. S nem átallja lehámozni fekélyes lábairól a zokniját! Ó Egek! Mit tettem, hogy evvel büntettek? Az átkozott! De persze, nem felejti el belőni magát! Mert tudd meg, ó isteni Caesar, ezt az emberi roncsot napi négy liter krími bor s a heroin tartja csak össze. Úgy ahogy. De nem is fárasztlak kínjaimmal tovább. Elég a magad baja. De, mondd, mi újság Rómában? Én itt, Te ott vagy a világvégén. Így van ez rendjén. Hát ne várj tőlem kegykérő szárnyas szavakat, sem disztichonokat, sem hexametereket; nem vagyok már a Szerelmek elégiaköltője, habár beszélik: Metamorphózisom kiadatott (hát hiába égettem el?), s jól is fogy? Jó, jó, tudom, Te nem vagy oda érte, de hát istenem! lehet két személyes is az örökkévalóság, vagy ahány lélek élt itt, e földön, éppen annyi. Szóval: mi újság, nem mintha érdekelne, a nagy Rómában? Kongatják e még holdfogyáskor Tenese bronzszobrait? Fokozódik e még a messiásvárás Pannóniában? S a gallok? Még mindig lázonganak? Ám légy Te kegyes, vagy taposd a földbe a férgeket; oly’ teljesen mindegy! A világ úgyis menthetetlen: Tellust kell bizony temetni. Ezzel zárom soraim. Utolsó posta: Fekete tenger, Tomi.
|