Folyton változó alakban
a falakon, a mennyezeten, a salakban
hol árnyék, hol elhaló énekszó
tegnapjaim bongó termeiben
el-eltűnő gyökér, burjánzó növény
máshol, máskor, más szinteken
igen, amiből kívánom kiessen a nem
máskor nem aminek csontváza az igen
akit látni vélek egy sötét szobában
de ha villanyt gyújtok eltűnik hirtelen
ködből, porból, sejtelemből van
belép mellém a liftbe; sejtelmem sincs, hogy ott van
lépteit hallom, de mindig egy másik lépcsőházban
néha azt gondolom egy vagyok vele
de kiderül, akkor van a legmesszebbre
néha, pillanatokra, a végtelen időbe fut
máskor mozdulatlan, de mély mint a kút
velem mozdul a falakban
üvöltésre nyíló szájba csapott vakolat
szöveteimbe szőtt foszlás-lehetőség
tükrök mélyébe ki-befutás
lépteim hangja a néma folyosókon
ha megállok hirtelen, ő tovább csattog
szózataimban, mint egy majom makog
szavaim mélyére ülepedik
párhuzamosságaimban akaratlanság
akaratlanságaimban széttartás
egy gyermek vén-ember arccal
egy agg groteszk csecsemő-mozdulatokkal
mindig velem van, amikor nincs sehol
megfoghatatlan bizonyosság
folyton változó alakban kísért
hol tömjénfüstből felszálló koponyaforma
hol a holnap kloroformja
szobrásza vagyok, de engem vés
korsó víz vagyok, de nincs sehol a korsó
de száj sincs aki meginná a vizet
csak örök bolyongás van az eltűnő termekben
csak örök motozás, riadtság, fojtott sírás
a falakban, a falak mögött
sírás, riadtság, motozás, örök.