A mese vége
Mikor a legkülsőbb szirtre kell állnod, s kitapogatni a Semmi horpadt mellkasát tudva és élve az utolsó perc iszonyatát, mikor ép elmével az utolsó lélegzetvétel reccsenti tüdőd s leválnak a tudat sziklazátonyairól az érzékek élő organizmusai, szádban valami furcsa gyanta íz, de még várni kell valamire csöndben, mint némely paloták előterében, s hallgatni, ahogy búg a tér mélye, míg hulló pillád alól kirajzanak a pillangók, és szárnyukra veszik a fényt és minden elmédbe maródott pompás alakzatot - - hatvan egynéhány éved, mint mesék leporelló-könyve csukódik össze, de nem lesz majd héthatárra sem boldoganéltekmíg csak egyvalami lesz a vége az ittavégefusselvéle
|