Tükörben láttalak
Ha tükörbe nézel - egyszerű eset - tükörben látod tükörképedet; ha mozdulsz, ő is mozdul, ha elmúlsz, ő is elmúl. – Ám mindez a tükör eleje, de tekints csak a foncsor fényébe, nézz csak az arcod mellett el, - Máya fátyla lebben így fel – a távolban, messz e, a tükör mélyén, száz meg száz, torz, furcsa lény, állnak sorban egymás mögött, előttük a tükör, amit a tükör megőrzött. Mind te vagy! Mind néma pantomim alak, ismét és ismét ugyanaz a mozdulat, amikor és ahol a tükörben volt: az egyik borotválkozott, a másik grimaszolt, a harmadik egy tó tükrében nézte magát, a negyedik, hogy piros vízzel telik a kád… Aztán ott van egy züllött alak: háta mögött hó hullt vagy vakolat, a másik mögött nyári lomb susogott, s egy mosolygós fog cimpájába harapott. Némelyiknek a nyaka s a válla ívében egy kecses női arc derengett fel éppen… S ahogy suhansz az oszlopsor fölött-alatt, rájössz, hogy mind egyre fiatalabb: felnőttkor… ifjúkor… gyermekkor… ó, mintha végtelenbe futna ez a néma sor… de, mégis, íme, feltűnik a sor vége, valahol ott, hol kezdődik a tükör éje, ott egy szilvakék poronty sírva rúgkapál – neve is lesz, legyen, mondjuk: Pál –, s egy kíntól megtört szem tükrében nézi magát: … az Édesanyád.
|