Aranyfonál
Mint szirtfal, amit ostromolt időtenger, s leomolt; úgy voltam itt.
Kiváltam s felépültem; a kezdetektől csak hűltem halálomig.
Elmorajlik a pillanat, mégis valahogy itt marad: leng az inga.
Mert hall a fül, felfog az ész, s belém épül, mint a mész csontjaimba.
Múltamból szőttem az elmém; s mint szép, színes kelmén aranyfonál
úgy vagy kedvesem egy velem, s már nem bont ki senki sem, csak a halál.
|