Arckép
Hány meg hány magányos, vágyódó éjszakán néztelek - - s mondogattam: szeretlek, szeretlek! Még egy könnyemet is ejtettem rád, ó az a húsos, nagy, meleg szád... zümmögött a hűtő... A kezembe akadtál múltkoriban (pedig nem is kerestelek), a nagy barnakord fotódobozunkban, megállt bennem az ütő: harminc év fényképrétegei alatt, olyan voltál, mint egy kövület.
|