"A Midrás szerint Noé, az állatok kiválasztásához, “használati utasításokat” is kapott. E szerint, amikor megindul az özönvíz és az állatok a bárkához sereglenek – hiszen mind meg akar menekülni – a hím és nőstény állatokat ekként választja ki: “Ha látod, hogy a hím szalad a nőstény után – fogadd be. Ha pedig azt látod, hogy a nőstény fut a hím után – ne fogadd be” (Brésit Rábá)."

Igen, igen szaladj, loholj lihegve
Te hím nőstényed után, rohanj
kangörcsbe meredten, rohanj
verejtékbe fürödve, szedd a lábad,
inalj nőstényed után, nyihhanj fel
a véredbe sarkantyúzott tesztoszterontól,
szimatolj, lefetyelj, vizelj, rohanj röfögve,
rohanj íjba feszülve, rohanj meredten,
rohanj a hiénahahotás éjben, rohanj
a feléd párálló mósusz és mirhabűzben
nyálad habozzon fel, nyálad csöpögjön,
csurogjon nőstényed után, rohanj Te
alfahím, Te ziháló kan és kandúr, bak
és bandúr, perjel és rendjel, a mindenségbe
meredő dákód ekézze fel bozsongó mezőket,
törd át a szédelgő tér lehulló fátylait,
ne törődj vele, hogy Teremtőd úgy teremtett:
futhass a nőstény elől, mert így programozott,
de most más parancs van, térülj, fordulj,
kiigazítás van, Törvénymódosítás van:
ha eddig Te futottál a nőstényed elől
– nem jó, ha most te futsz utána – az jó,
az életed ez, a célod ez, az életed ez,
a célod ez, fuss hát rohanj utána, kapj szimatot,
nézd, hogy ringatózik, mint egy rózsálló
elefánt-száj nőstényed vulvája, nyelved
szádban örvénylőn edződjön a végtelen
lefetyre, a soha véget nem érő kurkászásra,
a drámai dárdázásra, mert így akarja a
Mindenhatód, az Urad, hogy most jusson
érvényre a Törvény, ebben a nedves
Végítéletben, ha Te futsz Őutána befogattatol,
ha Ő fut Teutánad, elpusztítattol,
ilyen egyszerű ez az Új Törvény,
és jobb ha betartod, mert ha nem,
Neked tartanak be, aztán dögölhetsz
a Nagy Vízbe bele, úgyvigyázz, hát loholj
"derengő bokája" felé, nézd, galambok
búrrogva hágják a verebeket,
kiigazítás van, volt, ahogy volt,
de most már másként van, rohanj
Te húshüvelyben rázódó vágy-csontváz,
rohanj Te csírázó narancsszín csillámlás,
Te hörgés-morgás, Te nyögés-nyeldeklés,
Te fulladás-fingás, Te böfögés-hörögés,
mert nőstényed naponta árnyékba vonja
holdazó ágyéka a Föld fél orcáját, a
világnyi tajtékban csupítja elő és vonja
vissza ingerlő farát, az árapály ritmusában,
egy bioszferikus szeretkezés ritmusában,
nőstényed a Vágyban, az ágyban, méhe a
felbuzgó forrásban, amikor a nákja vörheny
és skarlát illatú, de a kéje már mély-lila,
sőt barna, mint medvék kopott téli bundája,
és a szeme árka is sötétbarnára változik,
és bőre úgy feszül arccsontjára a vágytól,
mint egy női pártvezérnek a választási
vitaműsorban, és csak téged reszket,
a Te oszcilláló spermalebbenésed, ami
mint többmilliárd tonna kristályos
anyag hull az Eurázsiai Hegységrendszer kiégett csúcsaira…