|
Szüret előtt
Nagy borjú-szemével a felkelő Nap
s meleg nyelvével arcomon tapogat;
az utcánk elején, ahol egy harangláb áll,
minden reggel minket ott talál,
ma is ott voltunk a tövében, e fűszigeten,
én és a kutyám, és senki más,
s szinte hallottam, ahogy gyűl a kondulás
– ötven éve már – a harang sötét öblében - -
olyan szép volt a reggel!
Tele volt a lég csípős hideggel,
s amíg ebem a dolgát végezte guggolva,
felnéztem: fent félbetört csontgomb volt a Hold
az ég világoskék zubbonyán.
De mintha csak egy szál cérna
tartotta volna tán - -
S ekkor orrom különöset szagolt;
valami erjedt, cefrés szag csapta meg…
na, igen, gondoltam, jön a szüret,
a Nagy Szőlőbetakarítás,
de most még a nap csupa meleg simogatás;
minden szemet egy-egy arany sugár ér,
s a sugáron cukor szivárog le
a kékesen derengő szemekbe,
s a bogyó édesen buggyanósra ér…
Na, igen, gondoltam, most minden vincellér
ugrásra készen áll s a présházat szellőztetik,
s várják már nagyon azt a napot ők,
azt a “rózsásujjú” hajnalt,
amikor a büdös törkölyt a szüretelők
maszatos poharába tölthetik,
s a garádok alatt a pincepörkölt rotyogva forr,
és víg kiáltozás veri fel a domboldalt:
“Puttonyos! Puttonyos! Hol csavargol?”
Majd ragadós aszúfürt zuttyan a vederbe,
magából egy kis kék füstködöt lehelve;
recseg a prés, kicsurran az édes lé,
s elindul hosszú útjára:
rejtelmes metamorfózisa felé.
S mikor a gazda úgy teszi kezét a hordó hasára,
mint terhes nők növő pocakjára,
míg a pincék nyirkos falán a nemes penész
egy jó arasznyit lombol,
eljön majd az a nap, mikor poharunkba csordul a bor,
és az oly zamatos lesz, testes és tömör.
S íze, barátom, mint a méz!
Ám a színe, a színe, mint tigris szeme, ha öl,
s ajkát nyalva a kilobbant Napba néz.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
