Natura : Gondoltam: én is írok... |
Gondoltam: én is írok...
Gondoltam: én is írok az őszről egy verset, hisz’ annyian oly szépeket írtak már róla; íme: lúdtollammal máris harmadik sorát rovom egy merített, de keretlenűl préselt papiruszon, de fránya tollam rajta mégis csak úgy serceg, mint fázós ölem deres hajában a bolha.
Ám miről írjak? Hol leljek látvány-inspirációra? E papírra milyen színeket, illatokat fessek? Nem találok én az őszben szépséget, semmilyet! Vagy vegyem azt a vézna berkenye fácskát, ott lent a parkban? A szemérmetlen! Szoknyája hull alája… Aj! A nappal: óarany, az éjszaka: ében, s mindben olyanok a színek, mint halála előtti napon egy tüdőbeteg köpetében.
Vagy talán most az elmúlásra illenék gondolnom? De hol találok ehhez rímet, amikor lassan, bánatosan leveszi ingét? - - Amúgy, az elmúlásra én csak akkor gondolok, ha ölemben egy ötvenen túli nőt ringathatok, kinek teste csupa hervadás és göröngy, kinek melle hegyén ázott az árpagyöngy
s ami körülveszi, az is oly fátyolos-barna, mint a kutyám szeme epilepsziás rohamában… Nem beszélve szemérme kényelmetlen szárazságáról a behatolás pillanatában. Ilyen szárazon esik le a levél is a fáról. Ilyen hát az ősz; és a fasor: az Allee. Na de barátom, ki nem szarja le?!
|