Magamból de kiloholnék,
ha én volnék a kutyám.
Élnék csak úgy ösztönösen
a magam állati módján.

Mohón falnék és zabálnék,
ha adnak, vagy ha jólesik.
Tiszta vizet lefetyelnék
pocsolyából is, ha esik.

Egész nap csak szunyókálnék
csendes zugban elalélva.
Éjjel kelvén vad vágyamat
nyüszíteném fel a holdba.

Szoknyák alá beszagolnék
gátlás nélkül és bátoran.
Hölgyek lábára tapadnék
párzó-kan mozdulatokban.

A világ így volna egyszerű.
A Világ? Én szarnék rája;
s az olyan volna néha, mint
rangoori templom kupolája.

Gazdámat híven szeretném,
főleg, ha ad falat tortát.
S csak lidérces álmomban
harapnám át a gyenge torkát.