Adventi roráte
Gyertyánk szoknyát ereszt,
s az asztalra omol.
Egyet sercen még s a téli ég
havat göngyöl elénk.
Az ablak keresztje támasztja meg,
de vakolat hull, pókháló bomol
az ég bedőlt kereszt.
Nézd, leperegnek a falak,
abroszra tett kezed reszket.
Mondj imát, vess keresztet!
Uram! Ha kellek, engem falj fel!
Máyá fátylas arcunk csendje,
üres szemünk az üres egekbe.
Nem adtál, hiába kértük, erőt,
Kín, kiszívtad hüvelyünkből a velőt.
Majd elfordul a nyakcsigolyánk,
s meglátunk Mestergerenda! Atyánk!
|