* (isten áldása) Boros Péter exvendéglátós és exminiszterelnök kifejezte azon óhaját, hogy az isten áldjon már meg minket, meg ezt a hont is az isten áldja meg, mert ha nem, akkor az isten áldjon meg! * (lejtmenet) Gyurcsány Ferenc már többször cáfolta azt a közkeletű elképzelést, miszerint az ország lendületben tartása (hozása) lejtőn lefelé nem is olyan nagy kunszt. * (a Nagy Játszma) Az Ügyészség és a Rendőrség közös közleményben szögezte le, hogy hamisak azok az információk, miszerint Kulcsár Attila hazafelé (a háziőrizetbe) tartva, az autóban a markába röhögött volna. * (vagyonőrök) Egy pesthidegkúti polgári-körös rendezvényen Orbán Viktor arra kérte az ott megjelenteket, hogy bizakodjanak, álljanak készen, mert most meg kell őrizni az ország vagyonát. Az épült előtt parkoló autókból következtethetően a jobbára igen jómódú, budai polgárokból álló hallgatóság ez utóbbit helyeslő morajjal megígérte neki. * (mondóka) A Fidesz nyilatkozatban tagadta, hogy egyik füle sós, a másik paprikás: nem hallom, hogy mit dumálsz. * (bácsika) Orbán Viktor szerint az igaz, hogy az állam bácsi sokáig nem volt jó bácsi, de most már jó bácsi lesz. Főleg, ha ő lehet a bácsikája. * (reklám) Egy középkorú, szenvedő arcú fazon áll a befalazott kanalas gémek előtt, azaz a férfi W. C. vizelde nevű szekciójában. Működésképtelen szerszámját a porceláncsőrbe lógatja, bár ezt konkrétan nem látjuk (csak a szenvedő arcát látjuk), de a póz, a tartás nem hagy kétséget a szituációt illetően. A vizuális megjelenítés, egyszóval a kép, divatosan grafikus, grafikázott, amivel kétféle hatást próbál elérni az alkotó: 1./ idegesítő vibrálásával erősíti a nézőben azt a benyomást, hogy ez a férfiú igenis szenved. 2./ infernális hangulatot kölcsönöz a férfi toalett amúgy megnyugtató, békés, steril miliőjének. Közben az idő telik (talán évezredek múlnak, már ahogy ez a pokolban szokás), hasonló korú és nemű lények jönnek, mennek; egyesek lesajnáló pillantást vetnek (sic!) a stabilan lehorgonyzott arc péniszére. Végre (és végül) hősünk nagy lendülettel elrakja az elrakandót, mintha minden rendben volna most már (micsoda képmutatás!), sliccgombolás, majd egy alkalmi vizelőszomszéddal együtt öles léptekkel a mosdóhoz siet. A tükör síkjából látjuk őket; az alkalmi kolléga a semmiből, a levegőből, a tükör látszatvalóságából előkapja a csodaszert, a pepponent. Snitt. A befejező képsor, mintegy slusszpoénként újra hősünket mutatja: hála a pepponennek megy már a pipilés, vonásai ellágyulnak, valósággal elönti a megkönnyebbülés. Ráadásul eleddig sápatag arca kivirul, mint a bazsarózsa.