Talmi bizsu vagy
Kezemben szakadt, sárgult fényképek... Mondd mért szomorú ilyenkor az ember, ki az ki szívemre lép és megver mikor gyanútlanul a múltba lépek?
Ó az emlékek! A bomló kender- kötél szálaz így széjjel, mint véled töltött órák emléke, s csak eltéved, aki feloldozást sohasem nyer.
Nincs már ami hiányod betöltse. Annyi üres, hasztalan év, annyi hiába vágy, a képzelet is fárad;
hiába vagyok gondolatban nálad, elfakulsz, s már csak holmi talmi bizsuként hullsz kezemből a földre.
|