Most csend van
Most csend van. Csak az óránk ketyeg.
Nem mozdulok. Nem bánom, hogy zsibbad a karom. Csak nézem szép, lehunyt szemed; tekintetemmel arcod titkait kutatom.
Lélegzetemet is önkéntelenül lélegzetedhez igazítom. Milyen egyenletesen ver a szíved! Csak nézlek, és a szobánk kihűl.
Legjobban kunkorodó, sűrű szempilláidat szeretem. Most lehúzza álmod súlya; szemhéjad alatt rohanó folyó.
Most nézhetlek, mert szabad vagyok... de reggel majd felnyitod pilláidat, s azok rám zuhannak, mint a börtönrácsok. Látom megvillanni leopárd fogad,
s én újra érezhetem édes, önkéntes rabságomat.
|