Néma szerelem
Én azt szeretném, ha némák lennénk.
Egész nap. De a legnémábbak éjszaka, amikor levetkőztetnél, csak lehulló ruhánk, ölelésed, bőrünk egymáshoz súrlódása neszezné fel szobánk csendjét.
Aztán csak mormolás, nyögés és hörgés, ahogy habzsolnád a testem; látnám megvillanni a félhomályban állati ínyed fekete-vörösét, amikor hóbucka combomba harapsz.
S a kéj csorogna állkapcsodról, mint a hólé, s elázna lepedőnk, de nem fakó víz-színű lenne, hanem halvány rózsaszín...
Aztán csak zihálnánk egymás karjaiban, ahogy az erdő zúg téli éjszaka. De nem szólnánk akkor sem.
- -
Ha szavadat akarnám, csak ráfújnék szemed parazsára, s az felizzana, mint reves fa arcod hamujában.
Én azt szeretném, ha némák lennénk.
|